A pokol kénköves bugyra egy forró nyári napon

Írta:

Kustor Tamás

A vonat zakatolása járta át az egész vagont. Folymatos füttyszó és beszélgetés töltötte meg a levegőt. Jobb oldalt az ablak mellett egy férfi ült. Kalapja az arcába húzva és kabátját magára terítve húzta a

lóbőrt. Jól öltözött. Finom anyagú ruhának látszott, amit hordott. Mit kereshet itt a semmi közepén a vadnyugaton? Nem megszokott erre felé, hogy ilyen féle emberek járnak. Szemben egy fiatal hölgy ült a barátnőjével. Éppen arról csevegtek milyen izgatottak, hogy a vadnyugatra látogatnak. Távol az otthontól. Még nem is tudják mi vár itt rájuk. Kín és szenvedés. Kezdetben mindenki azért érkezett, hogy új életet kezdjen és jobbra forduljon a sorsuk. Persze nem számoltak a nehézségekkel. Megművelhetetlen földek, kiapadt bányák, elviselhetetlen meleg nappal, dermesztő hidegek éjszaka. Az undorító pöceszag, ami az utcának nevezett helyeket járja át. Szinte az ember beleborzong, ha rágondol ki az a hülye, aki ide vágyik a civilizált világból. Az indiánokat gondoltuk társadalmunk eltorzult kívülállóinak. Emberek, akik a hegyekben élnek sátrakban. A nyers húst sem vetik meg és egy teljesen idegen nyelvet beszélnek számunkra. Majd az idő elteltével rájöttünk, hogy nem is különböznek tőlünk annyira. Páran beilleszkedtek a mi táesadalmunkba, páran pedig követték a saját hagyományaikat. Érdekes belegondolni az egész helyzetbe. Mi történt azokkal akik nem tudták megvetni lábukat az igazi túlélők földjén? Fosztogatónak álltak és elveszik azoknak az embereknek azt a minimális vagyonát, amit nagy nehézségek árán teremtettek elő. Hát igen a szükség nagy úr. Persze nem hagyják a kirabolt embereket szenvedni sokan. Megkönnyítik a dolgokat és golyót repítenek áldozatuk fejébe. Milyen emberséges nem? Elvesszük amijük van, majd megszabadítjuk szenvedéseiktől, hiszen minek is így élni tovább. Újra a nulláról kezdeni és szenvedni. Persze vannak roszabbak is. Róluk had ne beszéljek. Találkoztam pár hasonló kaliberű „jólfésült” söpredékkel. Nem éppen a szívem legszebb emlékei a velük való találkozás. Kegyetlen kínzások és erőszak. Mondhatni lelkileg megrokkant emebrek. Talán a világunk az, ami rothad és kezd széthullani. Hasonló helyzetek uralkodnak a keleti parton is csak civilizáltabb környezetben, ha ez még ugyan úgy rossz. Mit keresek én itt egyáltalán? Egy rendőrbíró. Milyen szépen csengő titulus nemde? Pedig csak egy fejvadász vagyok, aki próbál megélni a rossz emebrek begyűjtéséből. Legyen élő vagy halott én pénzt kapok érte. A pénz már pedig mindenkinek kell, hiszen mi az, amit ma ingyen megkap az ember? Talán egy kis levegő, mert itt a víznek is mérhetetlenül drága ára van. A vonat zakatolás egyre halkabb és a cisszegés jelzi, meg is érkeztünk. Egy újabb remek utazásnak nézünk elébe. Van pár rosszfiú, akit el kellene kapni. Az már mindegy hogyan, lényeg, hogy a teste fejestül a serif asztalán legyen. Igazából én sem különbözöm olyan sokban a gazfickókól, hiszen a polgárok pénzét veszem el, amit azért gyűjtenek be, hogy a bűnözők eltűnjenek az életükből. A vonat megállt, ideje műszakba állni. Első dolgom a serif hivatalát felkeresni utána pedig a kocsmába belátogatni. Új város, itt még nem ismernek valószínű. Eddig sokkal inkább a nyugati részeken dolgoztam, bár a hírem eljuthatott ide is. A kaszás. Így becéznek a rosszcsontok, akiket üldözök. Csak egyszer kérem, hogy jöjjön velem, de igaz is miért tenné? Maximum egy akasztás várna rá több hét maga alá szarás után a cellájában. Mondhatni jobban szeretem őket úgy bevinni, hogy tudom nem csinálnak rosszat miután összefutottunk. Meg persze könyebb egy nem ficánkoló jól megtermett férfit, vagy éppen egy hisztérikus nőt a lovam farára tenni. Az utcán körbetekintve rengeteg ember lakik itt. Sokkal több, mint ahol eddig jártam. Bár a szagok nem sokat változtak erre felé délen, meg a mexikói is több itt. Mondhatjuk, hogy nem éppen a kedvenceim. Gringó. Kívülállók vagyunk a szemükbe. Persze kurvázni eljönnek azért hozzánk és a bajt keverni. Lerészegdve csinálják a fesztivált. Csalnak pókerben és megölnek, ha nem adod oda a pénzed nekik. Otthon pedig eldicsekednek azzal, hogy párbajban győztek le egy gringót. Persze mindegyikük tudja, hogy aljas módon hátbalőtte, de ez őket nem érdekli. Végig sétálva az utcán az emebrek a gangokon állva méregettek, mint egy leprást. Ki lehet ez a fazon? Mit akar itt nálunk? Inkább takarodna vissza oda ahonnan jött. Igen már megszokott a fogadtatás. A serif irodája előtt állva pillantottam meg, nagy gondok lehetnek ezen a környéken. Nyolc körözési papír kitűzve nagyon nagy gondokat sejtet egy átlagos emberben is. Belépve az ajtón a házba három ember fogadott engem. A serif az asztala mögött feltett lábakkal ücsörgött. A másik kettő fickó feltehetően a helyettese. A cella kongott az ürességtől. Majd a serif törte meg a csendet:

-No maga meg ki a fene? –Méregetett a serif miközben a kalapját igazgatta.

-Szép napot uraim! A felhívások miatt jöttem. Látom van pár ember, akit el kellene tüntetni a köztudatból.

-Talán van. Nem értettem mi is a neve?

-Még szép, hogy nem értette, még be sem mutatkoztam jó uram.

-Hát illendő lenne talán azzal kezdeni nemde fiacskám?

-Igaz is. Arthur Connaly vagyok rendőrbíró.

–Ahogyan kimondtam a nevem megfagyott a hangulat...

-Maga a Kaszás? Elnézését kérem jó uram. A nevem Bob. Bob Hardaway serif vagyok. Ők ketten pedig a helyetteseim és egyben fiaim. Johnnah és Larry. Húzzátok ki magatokat fiaim. Előttetek egy igazi legenda áll. Arthur Conally...istenemre mondom a környéken új idők kezdődnek.

-Talán igen. Szóval az első munkámat kérném. Mi a legsűrgősebb?

-Igen, igen adom is. Parancsoljon. –Miután tátva marad a szájuk elvettem a lapot és kisétáltam.

Kint körbenézve láttam a sok érdeklődő tekintetet. Jól megnéztem a papíron a nevet és a képet. José Gimenez. Gyilkos, erőszaktevő és tolvaj nem mellesleg igazi csaló. Hallottam már róla. Remek hazudozó és képes beépülni egy város életébe feltűnés nélkül. Nőket erőszakol és gyilkol. Rengeteg pénzt és értéket lopott már. Sok van a számláján. Ideje behajtani rajta a rengeteg tartozást. A papírt elengedve egyenesen a kocsma felé vettem az irányt. Jól esne már egy ital meg persze ott mindig kiinduló pontot tudok találni az új melóhoz. A lengőajtón betérve láttam, hogy teltháza van már délben a kricsminek. Örömlányok mindenhol. Szinte minden férfi és nő ölébe jutott egy fiatal lány, aki arra adta fel az életét, hogy olyan dolgokat csináljanak vele az emberek, amit maga az Úr sem tudna elképzelni... Pedig ő teremtette a világot és tudja mire vagyunk képesek.Az én emebreim csak is a pultnál lehetnek. A dalospacsirták. Lehuppantam egy székre és kértem mindnekinek egy kört, aztán rátértem a lényegre:

-Szóval a lényegre térek. Gimenezt keresem. Tudom, hogy itt lehet valahol a városban. Láttak maguk valakit, aki nem régen érkezett a városba és önöknek még ismeretlen?

-Kedves idegen maga. Egy ital és csak egy kérdés? Jó üzletnek tűnik. Kérdezzen többet és mi boldogok leszünk.

-A viccet tegyük félre. Talán maga az, aki falaz neki nem? –Ekkor a coltomat odaszorítottam a nadrágjához. A nevető hangulat gyorsan belefagyott a fickóba.

-Nem tudok senkiről, aki új lenne magán kívül. –Mentegetőzött a férfi.

-És maga ott a pult végén? Magának rémlik valaki?

-Talán, bár nem gyanakodnék rá. Nem tűnik tulzottan mexikói kutyának.

-Ki az? –Néztem érdeklődően. Nem mexikói, de talán a kép is csalóka Gimenezről.

-Az atya a templomban. Egy közeli kis városkában volt ő a lelkész, de banditák kifosztották és akkor került át ide hozzánk. Én nem gyanakodnék rá kedves uram, de maga kérdezte. Itt mindneki ismerőse egymásnak. Néha akad egy kettő átutazó, de minden a szokásos kerékvágásban halad napról-napra.

-Köszönöm. Majd meglátogatom, de kit is?

-Walter atya...Walter atyát.

-Walter atyát, igen. Mindenképpen meggyónom bűneim nála még ma. Köszönöm. –kalapot emeltem, amit ők viszonoztak és lehúztam a felesem. Az asztalra tettem a pénzt a csaposnak és intettem neki, hogy egy szoba is kelleni fog estére. A pénzt ő egy szó nélkül lehúzta a pultról és egy kulcsot tett a helyére. Én a zsebembe csúsztattam és távoztam. Gondoltam meglátogatom Walter atyát és elmondom neki bűneim. A templom az utca legvégén volt. Eltéveszthetetlen, mert minden út oda vitte az embert. A hívő népek szeretnek templomba járni és ott nyugtatni magukat, hogy majd minden jóra fordul. Baromság az egész. Murphy törvénye szerint, ami elromolhat az el is fog. Az élettel ugyan ez a helyzet. A templomba belépve hűs levegő tölötte meg a tüdőmet. Páran voltak rajtam kívül, akik imádkoztak. A kalapom levettem, hogy ne botrángoztassam meg a népeket. Az hiányzik még, hogy meglincseljenek. Pár percig álltam a templombejártat mellett és a semmiből feltűnt mellettem a lelkész.

-Üdvözöllek az Úr házában fiam! Miben segíthetek neked?

-Üdvözlöm atyám! Talán meggyónnám bűneim, ha szabad.

-Isten házában mindent szabad, ami a megbocsáltás felé vezet minket. –Így elindultunk a gyóntatófülke felé. A sötét templomban nem látszott jól, de a hangjában éreztem valamit, ami nem stimmel. Az arcvonásai nehezen kivehetőek voltak. Mintha heges lenne a nyaka. Talán késvágás? Vagy egy nyílvesszű vághatta el? Van egy jellegeztes forradás a csuklóján Gimeneznek. Egyik városban majdnem kivégezték egy kívéreztetéssel, de megúszta a patkánya. Igazi túlélő. Beledobták egy gödörbe, hogy elvérezzen, de túléli... Eszméletlen!

Beléptünk a fülkébe, majd elhúzta a reteszt.

-Gyónd meg bűneid gyermekem.

-Atyám vétkeztem.

-Meséld el fiam.

-Olyan dolgokat tettem, amivel másokon segítettem, de a lelkem mélyén nem hagy nyugodni.

-Másokkal szemben önzetlennek lenni a legnagyobb erény. Nem vagy te bűnös fiam, csak nem találod a helyed a világban.

-Embert is öltem. Nem egyszer.-A pap meg sem szólalt. Nyugodt maradt. Lehet, hogy sokat hallja ezt, de ennyire nyugodtnak maradni nem lehet.

-Megérdemelték?

-Meg! Tolvajok és gyilkosok voltak!

-Isten irgalmazzon a lelkednek, hogy másokon segíteni próbálsz és a bűn beszippant téged. Mondhatom, hogy feloldozlak bűneid alól, de nem lenne igaz. A nyugodt lelkiismeret elérése érdekében add fel magad a serifnél.

-De atyám akkor felakasztanak.

-Tudom. Ezzel kapod meg a bebocsáltást a fellegek közé a mennybe.

-Köszönöm atyám. Átgondolom tanácsát. –Kilépve a fülkéből egymással szembe fordultunk és a kezemet nyújtottam felé. Ő viszonozni akarta egy ölelésssel, majd mikor a ruhája ujja felfelé csúszott egy mély és éles vágás kezdődött el a főütőerénél. Ő lesz az! Félvér, de biztos, hogy ő az.

Visszatérve a kocsma emeletére a szobámba mentem. Igazi bordélyházas jellegei vannak. Lefogadom egy pisztoly még az ágy aljához is fel van rögzítva. Oda nyúlva tippem beigazolódott. Már csak az ilyen apró örömök maradtak meg bennem, hogy mennyire vagyok jó nyomolvasó. Leülve az ágy szélére átgondoltam mit is kellene tennem. Több forgatókönyv futott át a fejemben, de egyik sem tűnt remeknek. Majd beugrott, hogy nem is kell bonyolítani a dolgokat. Lementem a kocsmarészbe inni egy italt ,majd visszasétáltam a templomhoz. Az ajtó zárva volt. Elkjezdtem az ajtót ütni. Egy perc múlva a Walter atya állt előttem.

-Igen fiam? Valami baj van?

-Atyám kérem, be kell engednie. Bajba kerültem és szükségem van magára.

-Miféle baj ? Szerintem jobb lenne, ha elmennél.

-Atyám segítenie kell! Isten segítségére van szükségem! Kérem! –Hosszas töprengés után tárta ki jobban az ajtót és engedett be. Kezével mutatta, hogy menjek a fülkébe be. Megnyugtatóan rátette a kezét a vállamra, de én már tudtam mi fog történni. Ahogyan beültem még a reteszt sem húzta el. Jól hátradőltem és nekitámasztottam szorosan a hátam a falnak. Majd egy perc csend után elkezdtem vallani neki.

-Atyám ismét el kellett jönnöm önhöz. Megfogadtam a tanácsát, de az utolsó gyónásomért eljöttem önhöz. –Válasz azonban nem érkezett. Majd egy a fapadlón egy apró koppanás hallatszott. Ekkor óvatosan a pisztolyomhoz nyúltam és kihúztam a tokból. A kakast kibiztosítottam és óvatosan, halkan a deszkákra szorítottam. Milyen magas lehet? Száznyolcvan körül? Kicsit feljebb csúsztattam a pisztolyt a deszkán. Majd egy újabb apró koppanás volt. El sem akartam hinni, hogy hogyan lehet ennyire béna ez a fickó? Kettő golyót is leejteni már kész pancserség. Már csak az hiányzik, hogy a tár kattanását halljam.

-Atyám vétkeztem. Embert öltem. Rossz dolgokat tettem.

-Feloldozódsz a bűneid alól a mennyek kapuja előtt ígérem! –Mondta izgatott hangon Gimenez.

-Tudja Walter furcsa dolog ez a helyzet.

-Miért furcsa a helyzet gyermekem? –Kérdezett vissza kicsit nyugodtabb hangon.

-Nem tudom mit csináltam rosszul, de tudom mit csinálok jól.

-Mit csináltál rosszul?

-Túlzottan sokat törődtem a munkámmal és kevesebbet a családdal. Ezt megbántam, de már nincs visszaút. Rossz döntéseket hoztam, de megbékélek a döntéseimmel. Azonban nem hagy nyugodni, hogy miután a munkának adtam az életem abban is tudok rossz döntéseket hozni.

-Fiam. Biztos jó vagy a munkádban így megnyugvást jelentsen, hogy legalább egy dolgoban jó vagy. De mit csináltál akkor jól, ha ezt tartod jó döntésnek?

-Ezt. –Hatalmas durranás és csak a füst szállt már csak ki a csőből. A fába ütött lyukból ugyan csak gomolygott a füst. Egy nagy puffanás volt a túloldalt. Átsétáltam a fülke másik feléhez és kinyitottam az ajtót. A látvány koránt sem volt szép látvány. Vér és agyvelő mindenhol. Elég csúnyán nézett ki a lelkész a fél feje nélkül. Bár így is sokáig húztam a véghajrát. Bármikor tüzelhetett volna. Lehajolva felkaptam a fegyverét és az övembe csúsztattam. Szép markolat, szép fegyver. Sanszos, hogy ezt is lopta valakitől. Majd kihúztam a fülkéből és kivonszoltam a templom elé. Elsétáltam a serif házához és letéptem az egyik Gimenezes körözéses papírt a falról. Félúton felkaptam egy szöget és egy kalapácsot is a kovács szerszámai közül. A templom előtti téren volt egy faoszlop rajta egy haranggal. Nekitámasztottam ülve a patkány testét, majd az arcába szögeltem a körözést. A harangot megúztam és elkezdtem visszasétálni a kocsma felé. Pillanatok alatt férfiak és nők jelentek meg az utcán és hülledezve nézték a holttestet. Rájuk hagytam. Kértem egy üveg italt és leültem egy asztalhoz. Sajnos ez a munka ilyen mocskos és undorító. A pia talán, de csak talán egyben tart. Bár ennyi pia még egy ilyen makacs írnek is sok, mint én...