Vidám démonok egy lélek nyomában

Írta:
Kustor Tamás

A már-már orgiában fürdőző nép az utcákat dúlja fel és ad hangot az éjszakának. Svindlerek zsebelik ki az óvatlan embereket, elvégre ki figyel egy ilyen jeles eseményen bármire is, mint maga a

karnevál. Kurtizánok és hímringyók csábítják be az embereket az utcákról 15 perc gyönyörért. Sokan még ezt sem teszik meg, és a köztereken esnek egymásnak. Fertő az egész város. New Orleans egy rühes város egy mocskos világban. New Yorkban elburjánzott borzalom ehhez képes egy foci a grundon a haverokkal. Álarc fedi mindenkinek az igazi valóját. Mardi Gras az, ami képes az emberből kihozni a legsötétebb oldalát. Démonokat kerülgetek amerre megyek. Jobbra tekintve arctalan arcok figyelnek és követnek. A francia negyed egy borzalmas hely. A szikra a levegőben, bármikor robbanást hozhat mindenki életébe. Hatalmas hangzavar és zene mindenhol. A szesz patakokban folyik az utcán. Mindenki megőrült. A józan ész elveszni látszik, és a démonok egyre csak erősebbek. Maszkom elrejt a sötét foltok elől, de érzik a jelenlétem. Követnek és akarnak. Meg akarnak fertőzni engem is. Menekülőre kell vegyem magam. Sietve vágok át a tömegen. Többen hullanak a földre és észrevéve engem követnek. Óvatlan érintésem halál a gonosz számára. A katedrális az utca végében menedék lehet számomra. Sietve igyekszem kerülni a tekinteteket. Kezek ragadnak meg, hogy visszarántsanak a sötétbe. Lerázva magamról gyorsítom lépteim, de miért? Arcomról leolvadni látszik a báli maszk. Szinte rám akar olvadni, de az égető érzés elviselhetetlen. Leszabva magamról, hirtelen csend lett az egész városban. A zene elhallgatott és a zsivaj abbamaradt. Egy üveg vagy pohár sem emelkedett ivásra. Egy ajak sem közelített másik felé. Orgiák álltak meg és szegezték rám szempárjaikat. Hirtelen olyan kicsi lettem, mint gabonaszem a hatalmas búzatáblán. Jelentéktelennek éreztem magam, pedig nem voltam az. Én voltam a fő fogás az éjszakában. Az arcokon az álarc átalakulni látszott. A démonok megmutatják igazi valójukat, ha én is. Széles vicsor került mindenkire. Fekete fátyol bolyongott a lábak körül ami felöltöztette őket és felruházta a gyilkolás jogával. Tovább hátráltam és igyekeztem a tekinteteket kerülni. Hogy miért? Én magam sem tudtam. Szívem megdermedt burka így védett engem. Nincs érzelem akkor nincs bánat. Kézen ragadt egy árny. A szemébe kényszerültem nézni.

-Az ellenállás csak fájdalom. Enged közel magadhoz ami rossz és élvezd, amit más nem tudna. Légy a vendégünk és maradj itt a fertő tengerében. -Rémület ült ki az arcomra. Homlokom ráncba rendült, szemem kikerekedett. Magamban éreztem a gonoszságot, ami rejtőzik bennem. 

Egy pillanatra gyengének éreztem magam és összeesni készültem, de erőt vettem magamon és pisztolyom előrántva szíven lőttem a démont. Semmi sem történt. Egy sötét lyuk tátongott rajta, de továbbra is csak engem figyelt.
-Az erőszak az első lépés, hogy mi legyünk védelmezőid. A gyengeség az ami erőt ad nekünk. A szenvedély és bánat ami táplál bennünket. Minden lépésed a mi lépésünk. Minden gondolatod a mi gondolataink. Minden tetted a mi akartunk. -Kitéptem a kezem a karmai közül.

Az ingem ujja cafatokra marcangolódott és az alkaromból ömleni kezdett a vér. A vér fekete volt. Fekete és sűrű. A másik ingujjamról letéptem egy darabot és elszorítottam vele. Kezemben a revolverrel már rohantam. Kezek ragadtak meg. Karmok marcangolták testem. Közben halk suttogás hallatszott a fülemben.

-A miénk leszel. Démonok vagyunk akik felemelünk téged. Mi leszünk akik mindent megadnak neked. -Félelmemet elszigetelve értem végre a katedrális lépcsőjéhez. 

Hátra tekintettem és láttam, amit soha nem akartam látni. Az összes démonom, ami valaha létezett itt van és engem akar. Fegyveremmel tüzelni kezdtem, miközben a lépcsőn hátráltam felfelé. Töltöttem és tüzeltem. Újra és újra, mind hasztalanul. Túl erősek és én túl gyenge. Az lépcső tetejére érve igyekeztem bejutni, de zárva volt. Dörömböltem, de nem volt a túloldalt senki sem. Hirtelen kezek ragadták meg a vállaim és lábaim. Húztak és marcangoltak. Veszekedtek kié legyek. Lehunytam a szemem és elfogadtam már sorsom, hogy a démonok legyőzhetetlenek, mikor az ajtó résnyire látszott kinyílni. hirtelen a fátyol eltűnt és nem volt ott egy démon sem. Egy hang beszélt mögöttem még mindig, de nem értettem tisztán. Szemem csak egy fekete foltra figyelt az ajtó mögött. Ekkor egy gyenge lökést kapott a bal vállam, és oldalra tekintve egy démon nézett rám. Ekkor hirtelen megriadtam. Egy nő arca volt a démoni tekintet mögött. Persze, mert még mindig a képzeletem mélyén vagyok és a karneválon a tömeg szélén állok.

-Mit parancsol? -Kérdeztem az álarcos fél pucér nőtől. 

-Gumi nélkül feláras. Meg hátulról is. Ha azt akarod, hogy a számba vegyem az 50, ami a lábaim között van az 100. Az egész 300. Mit szeretnél? -Gyengéden végig simította a kezét az arcomon, de a távolba tekintettem és láttam a lányt.

Démoni maszkja elrejtette arcát előlem. Valami furcsát éreztem, amit még eddig soha. Egyedül állt a tömeg közepén és körülötte zajló dolgokat figyelte. A prostira néztem és megráztam a fejem és elindultam a démonom felé...